A felvigyázás lemondása az ütemezett felvigyázási feladat előtti napon, 17 óráig lehetséges. Ez utáni lemondás esetén a felvigyázás teljesítettnek minősül. Ezen a ponton kérjük szépen megértésüket, hiszen a kollégák ebből a munkából élnek, be vannak táblázva és egy ilyen lemondás sajnos üresjárattal jár. Magától értetődik, hogy vis major, egyéb, előre nem látott események miatti, ezen határidő után történő lemondások esetében rugalmasak és elnézőek vagyunk. A fizetési a felvigyázó kollégának közvetlen, készpénzben vagy bankkártyával történik, hetente vagy havonta előre. Vállalati számlaigény esetén kérjük, lépjen kapcsolatba velünk cégünk központi elérhetőségén. A honlapunkon feltüntetett felvigyázási díjak alapárak, amelyek – egyes kivételtől eltekintve – a Hungária-Róbert Károly-Könyves Kálmán krt. által lerajzolt kör (ideértve annak budai „folytatását”) belüli területre vonatkoznak. Ezen kívül eső területekre jellemzően mintegy 100 Ft / km távolsági, illetve „utazás” felárat számolunk fel alkalmanként. A felvigyázás előtt, alatt és után a kollégák (idejük függvényében) örömmel állnak az ügyfél rendelkezésére apróbb feladatok elvégzésére, amelyre a napközbeni távollétük alatt a házban, a körül szükség lehet – ez lehet a további állatok ellátása, etetése, itatása, egyéb játék, illetve apróbb, a házbeli teendők elvégzése. Kollégáink munkájáért 100%-os felelősséget vállalunk. Cégünk történetében, több tízezer napnyi otthoni felvigyázást követően is büszkén kijelenthetjük, hogy kárt senkinek nem okoztunk otthonában. Ennek ellenére rendelkezünk egy 10 millió Ft összegű szakmai felelősség-biztosítással ilyen esetleges problémák kezelésére is. A legtöbb esetben – a szolgáltatás természetéből fakadóan – a gazdi nincs otthon, amikor a kolléga megérkezik. Az ügyfelek ilyen esetben kulcsot biztosítanak számunkra. A kulcsokat biztonságosan tároljuk, ahhoz a felvigyázást végző személyén kívül más nem fér hozzá. A kulcs átadásához természetesen teljes körű dokumentációval rendelkezünk, illetve a Megrendelőlapon rögzítjük a bejutási instrukciókat (riasztó, biztonsági zárak, esetlegesen egyéb teendők). Minden esetben törekszünk arra, hogy ugyanaz a kolléga végezze a felvigyázást egy-egy kutyánál. Előfordulhat ugyanakkor olyan ütemezés, rendszerességi igény is, hogy egy kutyát két kolléga felváltva látja el. Ilyen esetben a gazdi mindkét kollégát már a felvigyázási megbízás legelején megismeri, a szolgáltatás menetében eltérést, különbséget nem észlel. A kutyák felvigyázását többéves kutyás tapasztalattal rendelkező, kutyákat szerető, saját kutyát évek óta tartó, lelkes állatrajongó kollégák. Legtöbbjük rendszeres résztvevője továbbképzéseknek, kutyás programoknak, korábban menhelyeken is sokan segítettek, önkénteskedtek. Legtöbbjük kutyás sportot űznek, így pl. Canicross, Dogtrailing, vagy egyéb, kutyás kirándulások szervezői, résztvevői, versenyek résztvevői, előadások és szemináriumok szervezői. A felvigyázás előtt, alatt, után egyaránt rendelkezésére áll a felvigyázó kollégánk közvetlen telefonos elérhetősége, illetve a sétáltató, felvigyázó kollégáinkat koordináló munkatárs elérhetősége. Mind emellett céges központi telefonszámunkon (06-1-246-23-06) is fogadjuk megkeresését. A kutya fajátjának, korának, temperamentumának, mozgásigényének függvényében az alkalmankénti felvigyázás időhossza erősen változó – jellemzően 120 perc és 4 óra között mozog alkalmanként. A megbízás során természetesen ez az időigény változhat lefelé és felfelé is egy-egy kutyánál. Az otthoni felvigyázás célja, hogy a kutyussal akkor is legyen valaki, ha a gazdi nem tud, és valamilyen oknál fogva a kutyanapközibe történő beadás nem megoldható. A kutya nem unatkozik, nem ugat, nem rongál, ha valaki van vele, emellett a felvigyázások sétákat és egyéb, kért ház körüli teendőket is tartalmaznak. Bebizonyított tény, hogy a testi gyakorlat és az azzal kapcsolatos szellemi ösztönzés kedvező hatással van bizonyos a problémákra. A brit NOAH (National Office of Animal Health – Országos Állategészségügyi Intézet) és számos világszínvonalú szakintézmény szerint a napi séta és mozgás létfontosságú kutyája egészségének megőrzéséért, valamint szellemi és fizikai kiegyensúlyozottságáért. A mozgás nemcsak javítja kutyája kényelmét, de depresszió- és túlsúlyosság-megelőző, izomépítő, segítségével kutyusa mentes lesz az ízületi problémáktól, javít a viselkedési szokásokon és a szív állapotán. A kétórás felvigyázás egy, a négyórás felvigyázás két sétát automatikusan tartalmaz – hacsak nem rendelkezik másképpen a gazdi. Alapvetően a kollégák bármilyen időbeosztást, fizikai aktivitást tudnak ütemezni a kért időszakon belül. Mindez a kutya korától, fajtájától, temperamentumától, mozgásigényétől függ. Kutyafelvigyázó kollégáink a szolgáltatás jelleméből adódóan a rendszeres megbízásokra vannak „beállva” – mindez azért is, mert a sétáltatási, felvigyázási megbízásokból élnek meg, nem az otthonülésből, márpedig ad-hoc jellegű megbízásokból nagyon nehéz lenne megtölteni egy napot, sőt, öt napot egy héten, ráadásul hétről hétre. Ezért, amikor csak tudjuk, rendszeres szolgáltatás keretében szerződünk ügyfeleinkkel. A szolgáltatást legtöbb esetben reggel 7 és este 20-21 óra között vállaljuk, a megbízások zöme ugyanakkor 11 és 15 óra közé esik. Bár a legtöbb felvigyázási nap hétköznap, természetesen hétvégén is nyújtunk felvigyázási szolgáltatást. 24 órás, ottalvós felvigyázás esetén is állunk ügyfeleink rendelkezésére. Jellemzően ott végzünk otthoni felvigyázást, ahová városi tömegközlekedéssel viszonylag kényelmesen el tudnak jutni kollégáink – itt gyakorlatilag Budapest teljes területe, esetenként az elővárosok a fővároshoz közelebb eső részeit is értjük. Cégünk ügyfélnél szolgáltatást teljesítő munkatársai egységes ügyfél-dokumentációval dolgoznak. Ezek összetevői: Megrendelőlap, Kutya-Adatlap valamint Tulajdonosi Nyilatkozat. A Megrendelőlapon rögzítjük a gazdi adatait, a szolgáltatás valamennyi részletét. A Kutya-Adalapon rögzítjük a kutya általános adatait, egészségügyi adatait, háttér-információkat, viselkedésre vonatkozó információkat és a szolgáltatási célkitűzéseket. A Tulajdonosi Nyilatkozaton a gazdi nyilatkozik Általános Szerződéses Feltételeink elfogadásáról, a szolgáltatás menetéről. A kutyafelvigyázás alatt cégünk az ügyfélnél történő, otthoni felvigyázást érti. Emellett természetesen kutyanapközijeinkkel is állunk rendelkezésükre, hiszen itt – ha a kutyus már mehet közössége – sokkal több inger éri, több barátra tesz szert, többet mozog és többet játszik. Ha úgy döntene, hogy otthoni felvigyázási szolgáltatást venne igénybe cégünktől, úgy elsősorban hívását (06-1-246-23-06), illetve e-mailes megkeresését várjuk (info@dogmopolite.hu). Emellett honlapunkon megtalálható szolgáltatási űrlap kitöltésével is elküldheti nekünk igényét. Legfontosabb kérdéseink mindig az alábbiak: Milyen kutyus számára? Milyen címen? Mely napokon? Adott napokon hány órakor? Alkalmanként mennyi időre? A szolgáltatás megkezdését követően közvetlen kapcsolatban áll majd felvigyázó kollégánkkal, illetve a felvigyázó kollégákat koordináló kollégánkkal az esetleges változtatások, egyéb igények feldolgozása érdekében.A lemondás/módosítás hogy történik?
A fizetés hogyan történik?
Az ár hogyan változik régiónként?
A felvigyázáson kívül más, apró feladatokat is elvégeznek?
Történhet kár a felvigyázási munka során?
Hogy jut be a kolléga otthonomba?
Mindig ugyanaz az ember végzi a felvigyázást?
Kik végzik a felvigyázási munkát?
Hogyan tartom a kapcsolatot a felvigyázás során?
Mi a minimális és maximális időhossz?
Milyen célt szolgál az otthoni felvigyázás?
Viszik sétáltatni is a felvigyázás alatt a kutyát?
Egyszeri vagy rendszeres a szolgáltatás?
Milyen időszakban lehet felvigyázást kérni?
Hol nyújtanak felvigyázási szolgáltatást?
Milyen dokumentációt töltünk ki?
Mi a kutyafelvigyázás és kutyanapközi közötti különbség?
Hogyan vegyem fel a kapcsolatot otthoni felvigyázási igény esetén?